
„Szent István-napi Kenyér” kategória
I. helyezett
PILISI PITYÓKÁS KENYÉR
HEL Pékség (SZÁSZ Pékség)
HEL Pékség
Cégük hosszú múltra tekint vissza. A HEL Pékség 2010-ben kezdte meg működését Solymáron, fő tevékenysége a friss kenyerek és pékáruk gyártása, valamint forgalmazása.
Az akkori tulajdonos eredményes gazdálkodásának köszönhetően lehetőség nyílt pályázati források bevonására, amely megalapozta az üzem korszerűsítését és fejlesztését.
2020-ban tulajdonosváltás történt, amely új lendületet adott a vállalkozás fejlődésének. A termelés ettől kezdve már két üzemben folytatódott, a megnövekedett feladatokhoz igazodva bővülő munkatársi létszámmal.
Az elmúlt években tíz szakboltot nyitottak, tovább erősítve jelenlétünket a piacon. 2023 óta egységes arculattal, SZÁSZ Pékség néven várják vásárlóikat.
A munkaerőhiány és az ágazatot érintő számos kihívás ellenére minden évben részt vesznek a Magyar Pékszövetség által rendezett Szent István-napi Kenyérversenyen, ahol termékeik rendszeresen kiemelkedő szakmai elismerésben részesülnek.
Eddigi eredményeik a versenyen:

Az idei versenykenyerüket a pilisi hagyományok és a kovászos kenyér iránti elkötelezettségünk ihlette. 2026-tól duális képzőhelyként is működnek, ezzel is hozzájárulva a jövő pék szakembereinek képzéséhez és a szakma utánpótlásának biztosításához.
Céljuk, hogy piaci részesedésünk folyamatos növelése mellett korszerű technológiával, kiváló minőségű termékek előállításával továbbra is meghatározó és sikeres szereplői legyünk a magyar sütőiparnak.
Pilisi Pityókás kenyér
A Pilisi Pityókás kényér a Pilis hagyományait és a magyar kenyérkultúra értékeit egyesíti. A burgonya évszázadok óta meghatározó alapanyaga a vidéki konyhának, a kovászos kenyér pedig generációkon át öröklődő tudást és szakmai hagyományt őriz. Ez a kenyér e két érték találkozásából született.
A termék BL55 és BL80 búzalisztből, hagyományos kovásszal, vízzel, sóval és burgonyával készül. Karakteres ízvilágának egyik legfontosabb eleme a 24 órán át érlelt, 100%-os hidratáltságú kovász, amely gazdag aromát, rugalmas szerkezetet és kiváló állagot biztosít. A burgonya természetes nedvességtartalma szaftos bélzetet, valamint hosszabb ideig tartó frissességet eredményez.
A „Pityókás” elnevezés a burgonya népies nevére utal, míg a „Pilisi” jelző annak a tájnak állít emléket, ahol a recept megszületett. Minden egyes cipó a türelmes érlelés, a gondos kézi munka és a minőségi alapanyagok iránti tisztelet jelképe.
A Pilisi Pityókás egy darabka magyar örökség, amely egyszerre őrzi a hagyományokat és képviseli a folyamatos megújulás szemléletét.
„Hiszünk abban, hogy a jó kenyér alapja a türelem, a minőségi alapanyag és a kovász ereje. Ezt a szemléletet sütjük bele minden egyes cipóba.”

