TAGNAK JELENTKEZEM!

2025.07.31.

Ismerje meg a nyertes termékeket! 2025 - Leveles sétáló sütemény

Híreink

Leveles sétáló sütemény

Három Tarka Macska Kézműves pékség- Augusztusi Álom

A Három Tarka Macska pékséget 2017-ben alapította Márton Dávid, Franciaországban született honfitársunk, aki az egész csapattal karöltve arra törekszik, hogy a hagyományt kortárs szemlélettel ötvözve adja tovább – legyen szó hosszú érlelésű, adalékmentes, kovászos kenyereikről, vagy éppen a croissant-okról, amelyeknél különösen büszkék a tésztaszerkezetre, illetve a liszt és a vaj minőségére.

Idén első alkalommal indultak a Kenyérversenyen, és az volt a céljuk, hogy egy független, szakmai zsűri visszajelzésein keresztül lássák, hogyan állják meg a helyüket azok a termékek, amelyekben hisznek – amelyek a francia technológia és a magyar ízvilág ötvözetéből születnek.

A versenyre való felkészülés nemcsak technikai kihívásokat hozott, de hatalmas inspirációt is jelentett a csapatnak. Új lendületet adott az innováció iránti vágy. A szakembereik egymás ötleteiből építkeztek, és közösen csiszolták végleges formára a receptúrát. Megtanulták, hogy egy igazán jó termék mögött mindig közös gondolkodás, bátorság és sok-sok kísérletezés áll.

A győztes sütemény, az Augusztusi Álom, egy laminált croissant tésztából készült leveles desszert, amely kívülről elegáns és roppanós, belülről viszont gazdag és meglepő. A függőleges rétegek belsejében egy selymes brownie tészta és egy zamatos meggyszósz rejtőzik – az édes és savanykás ízek harmonikus játéka, amit a textúrák gondos összehangolása tesz igazán különlegessé.

A termék alapötlete abból a szándékból született, hogy egy olyan „sétáló süteményt” hozzanak létre, amely egyszerre esztétikus, innovatív és könnyen fogyasztható – miközben tisztelettel adózik mind a magyar, mind a francia cukrászati hagyományoknak. A koncepció kidolgozásában sokat merítettek franciaországi tanulmányútjuk során szerzett tapasztalataikból, ahol lehetőség volt elmélyülni a laminálás technikájában és kísérletezni az ízekkel. A hosszadalmas tesztelés és újratervezések során végül megszületett egy olyan sütemény, amelynek minden részlete tudatos döntés eredménye – az alapanyag-választástól kezdve a töltelékek textúráján át egészen a díszítésig.

"A jövő indulóinak azt tudom tanácsolni: merjenek kérdezni, játszani és kilépni a megszokott keretekből. Mert a kreativitás ott kezdődik, ahol a biztos receptek véget érnek.” nyilatkozta Márton Dávid.

Leveles sétáló sütemény 2025
Három Tarka Macska Kézműves pékség- Augusztusi Álom

A Kenyérverseny nyertes termékeit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg először a nagyközönség. A Pékszövetség célja, hogy ezek a termékek országos szinten elérhetővé váljanak a fogyasztók számára. Ennek érdekében a Magyar Pékszövetség gyártói felhívást tesz közzé, amiben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba XIV. Szent István napi kenyérverseny nyertes termékei.

Azokkal a pékségekkel, gyártókkal, akik jelentkeznek, a szövetség gyártási szerződést köt, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret és sétálósüteményt kapják a vásárlók.

Hírlevél tagoknak

Hírlevél Érdeklődőknek

Szeretne hirdetni a Pékmester lapban?

Vállalata híreit országos szinten juttatjuk el a megfelelő célcsoporthoz. Kattintson a részletekért!
usercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram