TAGNAK JELENTKEZEM!

2025.10.15.

KENYÉR VILÁGNAPJA – SAJTÓKÖZLEMÉNY

Híreink

Kenyér adományozás

Országos összefogás a Kenyér Világnapján – több mint 1,6 tonna adomány gyűlt össze a rászorulóknak

Azonnal közölhető!

A Kenyér Világnapját 2001 óta ünnepeljük, a svájci székhelyű Pékek Világszövetségének kezdeményezésére. A dátum mögött mélyebb üzenet rejlik: október 16-án alapították meg a FAO-t, az élelmezésbiztonságért dolgozó nemzetközi szervezetet. E jeles nap így nemcsak a kenyér szerepére, hanem az élelmezésbiztonság, a fenntartható gazdálkodás és a közösségi felelősségvállalás fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

A kenyér világnapja: a közösség és az összetartozás ünnepe

A Kenyér Világnapja a világ számos országában jelentős esemény, amelyhez különféle hagyományok és rendezvények kapcsolódnak. Németországban például a „Tag des Brotes” alkalmával a pékségek nyílt napot tartanak, hagyományos sütési bemutatókkal és kóstolókkal. Olaszországban hatalmas közös kenyeret sütnek, amelyet a főtereken osztanak szét az emberek között, erősítve a közösségi összetartozást. Franciaországban a pékek jelképes áron vagy ingyen kínálnak kenyeret gyermekeknek és időseknek, Görögországban vallási és kulturális ünnepek kapcsolódnak e naphoz, Mexikóban rekordkísérletek zajlanak, míg az Egyesült Államokban minden eladott kenyér után egy cipót adományoznak az élelmiszerbankoknak.

Hazai összefogás a jó ügyért

A Kenyér Világnapja alkalmából a Magyar Pékszövetség idén első alkalommal hirdetett meg országos jótékonysági akciót, amelyhez 26 pékség és sütőipari vállalkozás csatlakozott az ország különböző pontjairól.

A tagság jóvoltából Budapestre, valamint Ajkára, Balassagyarmatra, Egerbe, Győrbe, Kaposvárra, Kecskemétre, Monorra, Salgótarjánba és Szentendrére és Szegedre érkezett jelentős mennyiségű friss kenyér és pékáru. Az országos összefogás eredményeként több mint 1,5 tonna adomány gyűlt össze, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe.

„A kenyér megosztása jelképes cselekedet: azt üzeni, hogy közösségként gondoskodunk egymásról. A pékek munkája a mindennapokban is szolgálat — ezen a napon pedig ez az üzenet még hangsúlyosabban jelenik meg” – mondta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a budapesti Benczúr Hotelben megtartott sajtóreggelin.

Az elnök hozzátette: „A mai nap különleges, mert első alkalommal sikerült országos kampányt szervezni, amelyben a sütőipari cégek, pékségek és a hazai legjelentősebb civil szervezet egyaránt szerepet vállaltak. Ez az összefogás a pékszakma erejét és társadalmi felelősségvállalását mutatja.”

A Magyar Vöröskereszt a segítség útja – Kardos István főigazgató

A jótékonysági akció adományait a Magyar Vöröskereszt veszi át és juttatja el az ország számos pontján a rászorulóknak. Kardos István, a szervezet főigazgatója elmondta, hogy a felajánlások gyermekintézményekbe, családsegítő központokba és szociális intézményekbe kerülnek, ahol valódi segítséget jelentenek a mindennapokban.

Fontos megjegyezni, hogy az adományozás nem kampányjellegű kezdeményezés, hanem folyamatos értékvállalás. A pékszakma évek óta részt vesz különböző karitatív programokban, támogat ételosztásokat, helyi közösségi eseményeket és civil szervezeteket. A Kenyér Világnapja ennek az összefogásnak kiemelt pillanata: amikor országos szinten is megmutatkozik, hogy a kenyér nem csupán árucikk, hanem érték. A Szövetség és partnerei bíznak abban, hogy a kezdeményezés hagyománnyá válik, és évről évre egyre több emberhez jut el a kenyér üzenete és a segítség.

A kezdeményezéshez csatlakozó adományozó cégek: Ács Pékség - Kaposvár, Balmaz Sütöde Kft. - Balmazújváros, Bedő Pékség – Győr,  Beretka és Társai Kft. – Pétervására, Brunner Pékség - Kaposvár, Ceres Sütőipari Zrt. - Győr, Desedai Pékség - Kaposvár , Falatnyi Pékség - Magyarpolány, Fejedelmi Pékség Kft. - Tiszakécske, Flamand Pékség - Hódmezővásárhely, Friss Cipó Kft. - Salgótarján, Friss Sütőipari Kft. - Solt, Gazda-Kenyér Kft. - Balassagyarmat, Három Tarka Macska Kézműves Pékség - Budapest, Janovicz Pékség Sütőipari Kft. - Eger, Kaposmérői Kenyérgyár és Cukrászüzem Kft. - Kaposmérő, Kápolnai Pékmesterek Kft. - Kápolna, MORPEK Kft. - Kálló, Pilis Pékség – Gőgös Ernőné egyéni vállalkozó – Pilisszentkereszt, Pilisi Sütő Kft. - Pilis, Slendy Pékség – Slendy Kft. - Kaposvár, Szász Pékség- Solymár, VAJ Pékségek - Budapest, Varga Pékség - Ásotthalom, Vela Kft. – Nyíregyháza

A Magyar Pékszövetség minden adományozónak köszöni az együttműködést és az önzetlen segítséget!

A Magyar Pékszövetségről:

A Magyar Pékszövetség több mint három évtizede működő szakmai ernyőszervezet, amely ellátja a hazai sütőipari vállalkozások érdekvédelmét, illetve képviseli a szakágazatot a mindenkori kormányzatnál és intézményeinél. Jelenleg a tagsága 450 vállalkozást számlál, amelyek a hazai sütőipari kapacitás mintegy felét teszik ki. 

A Magyar Pékszövetség tevékenységében az érdekvédelem mellett hangsúlyosak a tagoknak nyújtott szolgáltatások – többek között közös beszerzések, pályázatokon való részvétel, marketing és kommunikáció –; ezek szervezésével, koordinálásával segíti a pékségeket, amellyel komoly megtakarításokat és versenyelőnyöket érnek el.

A Szövetség oktatással, továbbképzéssel, versenyek, és termék-technológiai bemutatók szervezésével is támogatja tagságát, szakembereik fejlődését. Különböző delegációkkal részt vesz nemzetközi versenyeken, bemutatókon, szakipari vásárokon.

További információ:

Magyar Pékszövetség

Gutti Gabriella, marketingkommunikációs vezető, sajtókapcsolatok

Elérhetőség:

Email: guttigabriella@pekszovetseg.hu, Telefonszám: +36 70 418 7507

www.pekszovetseg.hu

A rendezvényről készült fotók 2025. október 17-től elérhetőek az alábbi linken>>

Hírlevél tagoknak

Hírlevél Érdeklődőknek

Szeretne hirdetni a Pékmester lapban?

Vállalata híreit országos szinten juttatjuk el a megfelelő célcsoporthoz. Kattintson a részletekért!
usercrossmenuchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram